KÁROSSY CSABA
(Kispest, 1945. szeptember 23.)

Szegeden a József Attila Tudományegyetem (JATE) Természettudományi Karán biológia–földrajz szakos tanári oklevél (1969), doktori cím (1972), a földrajztudományok kandidátusa (1980).
1969-től a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán gyakornok, majd 1971-től tanársegéd a Földrajz Tanszéken (1972–1976), főiskolai adjunktus (1976–1981).
1976-tól az MTA–TMB-n Péczely György ösztöndíjas aspiránsa (1976–1979). Óraadó tanárként a JATE Éghajlattani Tanszékén órákat tart. Szervezi és vezeti a tanszék terepgyakorlatait és tudományos méréseit.
1980-ban „A napi hőmérsékleti szélsőségek együttes gyakorisági eloszlásának statisztikai szerkezete Magyarországon” című disszertációval a földrajz tudományok kandidátusa minősítést szerez.
1984-ben főiskolai docensként pályázat útján a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszékének élére kerül. Két időszakban volt tanszékvezető (1984-1992 és 1998-1999).
Meghívott előadóként csillagászati földrajz órákat tart a JPTE Pécsi Tudományegyetemen valamint tájföldrajzi órákat a Soproni Erdészeti Egyetemen.
1988. július 1-től főiskola tanárrá nevezik ki.
1992-től a szombathelyi OSKAR Kiadó tulajdonosa, az általa szerkesztett, kiadott és előállított könyvei száma jelenleg 87.
Korábban bioklimatológiai, makroszinoptikai, agrometeorológiai és szociálgeográfiai kutatásokkal, és a földrajztanítás elméleti kérdéseivel is foglalkozott. Részt vett, ill. jelentős szerepet játszott a Bükk Fennsík, a Bükk Nemzeti Park és Őserdő klímafeltérképező kutatómunkájában, vizsgálta az ország meteorológiai főállomásainak napi maximum és minimum hőmérsékletviszonyait.
A Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) választmányi tagja (1986–1992), az MTA Levegőkörnyezeti Bizottság tagja (1992-től).
2018-ban az MMT Hegyfoky Kabos emlékérem kitüntetésben részesült.
Tankönyvei és jegyzetei (összesen 9), a fontosabbak: Magyarország éghajlata, Légkörtan I.
Szakdolgozati vezetések száma: 167
Sikeres pályázatai:
1986-ban OTKA I. 1837. sz. „A szélső hőmérsékletek valószínűségi eloszlásának statisztikai szerkezete többdimenziós elemegyüttesekkel, extrém helyzetek kialakulásának feltételei és előrejelezhetősége”.
1989-ben SOROS alapítvány 3923. sz. „Szociálgeográfiai adatgyűjtés a vend-vidék magyarországi falvaiban”
1996-ban Pro Renovanda Cultura Hungariae 19. sz. „Nemzetiségi asszimiláció a határmenti falvakban a temetők sírfeliratainak vizsgálata alapján”.
1997-ben FKFP „Közép-Európa alsó troposzférikus légterének makroszinoptikus térinformatikai adatbázisa”.
Publikációinak száma: 145
Munkáira való hivatkozások száma: 112
Nemzetközi konferenciákon való részvétel:
1978 I. International Symposium on Karsthydrology 1978, Budapest
1985 II. Jugoszláv Nemzetközi Agrárföldrajzi kongresszus, Maribor Jugoszlávia
1992 II. Nemzetközi Amerikai Geográfiai Kongresszus, Lima Peru
2001 IV. ECAC, Pisa Olaszország
2002 VI. Hellenic Conference in Meteorology, Climatology, Ioannina Görögország

 

Vissza