BÍRÓNÉ DR. KIRCSI ANDREA
(Debrecen, 1975. március 22.)

Bíróné Dr. Kircsi Andrea 1998-ban szerezte geográfus és földrajz tanár diplomáját az akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán Debrecenben. Hallgatóként kiemelkedő tanulmányi előmenetele miatt Köztársasági ösztöndíjat nyert, illetve 1998-ban TTK emlékérmet. Már hallgató korában demonstrátorként bekapcsolódott a Dr. Tar Károly által vezetett Meteorológiai Tanszék munkájába. Kezdetben műszertan és éghajlattan gyakorlatokat tartott. 1998-2001 között PhD hallgatóként már kapcsolódott a tanszéken folyó kutatásokba és aktívan részt vett tudományos rendezvények szervezésében és lebonyolításában is. A Magyar Meteorológiai Társaságnak 1999-től tagja. Doktori témája kezdetben szorosan kapcsolódott Tar Károly matematikai-statisztikai alapú leíró szélklimatológiai vizsgálataihoz, de kutatói érdeklődése új utak keresésére irányította. A szélenergia hasznosításának lehetősége foglalkoztatta és ennek a témának az akkori hazai ipari szélerőmű fejlesztések komoly lehetőséget is tartogattak. 2001-ben a Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-tudományi Karán környezetvédelmi-környezetgazdálkodás szakmérnöki diplomát szerzett környezet-menedzsment szakirányon. A doktori értekezését 2008-ban védte meg és ebben az évben kapta meg doktori fokozatát. Az MMT Róna Zsigmond díját ugyanebben az évben kapta meg. A szélenergia hasznosítás klimatológiai aspektusait bemutató értekezés a szélsebességre vonatkozó trendelemzéseket tartalmazott globális re-analízis adatok alapján, illetve az azóta is unikális többszinten végzett hazai SODAR mérések eredményeit. Több kutatási pályázat résztvevője és megvalósítója volt, melyek egy része nemzetközi együttműködésekben született meg. A felsőoktatásban adjunktusként 2015-ig maradt, majd 2016-tól az Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati Osztályán folytatta munkáját Konkolyné Bihari Zita irányítása alatt. A Magyar Meteorológiai Társaság Berényi Dénes díjat 2016-ban nyerte el. Az OMSZ-ban éghajlati szakértőként korábban elképzelhetetlen lehetőségeket kapott. A hazai éghajlati monitoringgal foglalkozó csapat tagjaként mélyebben megértette az éghajlati adatok minőségéből adódó nehézségeket, és hogy ezeket hogyan lehet megoldani; továbbá hogyan lehet a pontszerű méréseket szofisztikált módon a térben interpolálni. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál 2021-ig éghajlati elemzéseket készített és nemzetközi együttműködésben magvalósuló projektek megvalósításán dolgozott. Megőrizve szeretetét az adatok iránt 2021-től egy multinacionális vállalat adatelemzőjeként fejleszti folyamatosan tudását, főként a felhőben. Tudományos munkásságának összefoglalója az alábbi linken tekinthető meg:
https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10013043

 

Vissza