BUSSAY ATTILA
(Nagykanizsa, 1964. február 25.)

Az ELTE TTK meteorológus szakon 1988-ban szerzett diplomát, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kezdett el dolgozni, ahol elsősorban növény-időjárás modellekkel, mikroklimatológiai esettanulmányokkal és szélerózióval foglalkozott. Egyetemi jegyzete több évtizedig szolgálta az egyetemi oktatást. 1993-ban az OMSZ-ban agrometeorológiai szakterületen helyezkedett el, ahol kutatási területe a növényi időjárási modellekre, éghajlatváltozásra, fenológiára, térbeli interpolációra valamint az aszályindex számításokra terjedt ki. Az általa kidolgozott agrometeorológiai információs programcsomag közel 10 évig maradt használatban. Kandidátusi fokozatot szerzett 1996-ban az „Időjárás-növény modellek a burgonyatermés szimulálásához” című disszertációjával. Később, 1999-ben, a mosonmagyaróvári egyetemre távozott tanszékvezető egyetemi docensnek, ahol főként agroklimatológiával foglalkozott. Hosszabb időre elhagyva a meteorológus szakmát, 2000 és 2007 között különböző cégeknél dolgozott számítástechnikusként. A szakmájához 2007-ben tért vissza, amikor FAO szakértőként Pakisztánban koordinálta az országos termésbecslő rendszer létrehozását a pakisztáni Nemzeti Űrügynökségnél (SUPARCO) 2008 végéig.
Ezt követően az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjában (JRC, Ispra) dolgozott Olaszországban 2009 és 2020 között. Ebben az időszakban főként növénymodellezéssel, műholdas és hagyományos termésbecslési technikákkal, globális termésbecsléssel, valamint az őszi búza téli kifagyásának szimulációjával foglalkozott.
1994-ben a Róna Zsigmond alapítvány díjában részesült, 1998-ban szakirodalmi nívódíjat, 2000-ben Berényi Dénes díjat kapott.

 

Vissza