GALLÓ VILMOS
(Ózd, 1932. június 19. – Csákvár, 2022. december 12.)

Az ELTE TTK meteorológus szakán 1955-ben szerzett diplomát. Az oklevél megszerzése után a Magyar Honvédség légierejében lett szinoptikus tiszt, hadnagyi rendfokozattal. A Repülő Időjelző Központban kapott beosztást. Miután nem írta alá a Kádár kormányzat által a forradalom megkövetelt „Tiszti Nyilatkozatot” 1957 elején leszerelt és másfél évig gépkocsivezetőként dolgozott. 1958. december 1-én tudományos gyakornokként nyert felvételt az Országos Meteorológiai Intézet Sugárzáskutató Osztályára. Itt a Nemzetközi Geofizikai Év munkálatainak volt aktív résztvevője. 1960-ban a Műszerszerkesztő Osztályra helyezték át, műszerkonstrukciós feladatok végrehajtására, tudományos munkatársi besorolásban. 1969-től vezette a Műszerszerkesztő Osztályt. Konstrukciós témái villámszámlálók, UV sugárzásmérők, hőháztartás- és párolgásmérők, műhold vevő berendezés, meteorológiai adatgyűjtők voltak. 1971-ben osztályvezetői beosztása mellett megkapta a tudományos főmunkatársi besorolást.
1974-ben, az időközben létesült Szarvasi Agrometeorológiai Obszervatóriumba kérte áthelyezését, ahol tudományos főmunkatársi besorolásban, osztályvezető helyettesi rangban dolgozott nyugdíjazásáig. Az ott folyó agrometeorológiai mérések mellett számos műszerfejlesztésében is részt vett. Egyik közreműködője volta a Fertő-tó párolgásával foglalkozó kutatásnak. 1983. június 1-én Debrecenben egyetemi doktori szigorlatot tett, disszertációjának címe „A vízfelszín párolgása” volt. Eredményeit az intézeti Beszámoló Kötetben publikálta. Aktívan közreműködött a nyolcvanas évek végén megindult műholdas mérések agrometeorológiai hasznosításához kapcsolódó felszíni kalibrációs mérésekben. 1994-es nyugállományba vonulásáig szorosan együttműködött a Szarvasi Főiskolával és a Szarvasi Öntözési Intézettel.
2006-ban a Magyar Meteorológiai Társaság a Berényi Dénes Emlékdíjjal tüntette ki. 2022-ben Nagy István agrárminiszter Életfa Emlékplakett Arany fokozata kitüntetést adományozott részére az Országos Meteorológiai Szolgálat kötelékében végzett sok évtizedes kiemelkedő szakmai munkája, fejlesztő tevékenysége elismeréseként, amit otthonában vett át.

 

Vissza