INÁNCSI LÁSZLÓ
(Szerencs, 1945. március 4.)

Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem TTK-n matematika, ábrázoló geometria tanári szakon végzett az 1964–1969 években. Ezután tényleges katonai szolgálatra jelentkezett és 1969‒70-ben katona-meteorológus szaktanfolyamot végzett Budapesten. 1970 és 1978 között Taszáron, a katonai repülőtéren volt aerológus, majd a meteorológiai csoport parancsnok helyettese. 1978–1988 években a honi légvédelem főszinoptikusa volt, valamint a Központi Harcálláspont szolgálatfőnöke.
1991–1996 években a Magyar Honvédség Meteorológiai Központ parancsnoka, e szervezet már összhaderőnemi meteorológiával foglalkozott. 1996‒2002 között a MH Meteorológiai Hivatal helyettes vezetője, egyben a NATO meteorológiai munkacsoportjaiban Magyarország képviselője. 2002. március 4-én ezredesként helyezték nyugállományba. Ezután a MetTech Bt. (VAISALA érdekeltség) marketing igazgatójaként tevékenykedett.
A Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) 2001-ben a Steiner Lajos Emlékérem kitüntetésben részesítette. A környezetvédelmi miniszter 2007-ben Pro Meteorologia, az agrárminiszter 2012-ben Schenzl Guidó Díj adományozásával ismerte el sok évtizedes munkásságát.

 

Vissza