TÖLGYESINÉ PUSKÁS MÁRTA
(Budapest, 1961. február 22.)

1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett meteorológus diplomát. Bartholy Judit témavezetésével készített diplomamunkájának címe: Az 1982-83-as enyhe tél és az azt követő aszályos nyár statisztikai elemzése.
1984-től az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa. Kaba Magdolna vezetésével a Hosszútávú Előrejelző Csoportban kezdett dolgozni.
1992-től az OMSZ Tudományos Könyvtár vezetője lett. A két főt foglalkoztató könyvtárban 2003-ban bevezetésre került a KisTéka elektronikus katalógusrendszer, mely kiváltotta az addigi cédulakatalógust, majd 2005-től a kölcsönzés is ezen rendszeren belül folyt.
2007-től a könyvtárban folyó összes munkát egy személyben látta el. 2009-ben a szakmai irányítása mellett a teljes könyvállomány címleírásának digitalizálására került sor.
2016 óta az IDŐJÁRÁS folyóirat szerkesztői feladatait is ellátja, és több szakmai kiadvány szerkesztésében is aktív részt vállalt.
2021-ben egy munkacsoport tagjaként létrehozták az Időjárás folyóirat bibliográfiájának online kereshető felületét, és a digitalizált állomány feldolgozásával a 125 év anyagának elérhetővé tételét az OMSZ nyilvános honlapján.
2022. március 23-án a Meteorológiai Világnapon Pro Meteorologia Emlékplakettet vehetett át az Országos Meteorológiai Szolgálat szakkönyvtárának magas színvonalú működtetéséért, fejlesztéséért, a szakmai kiadványok megjelentetésében nyújtott önzetlen segítségéért, a meteorológiai történeti emlékek lelkiismeretes gondozásáért.

 

Vissza