PAPP LÁSZLÓ
(Doboz, 1916. augusztus 26. – Kecskemét, 2001.)
Édesapja az I. világháborúban esett el, később édesanyját is elveszítette, így a ceglédi Hadiárva Otthonban kezdte meg tanulmányait. Gimnáziumi érettségi után az erdőmérnöki pályát választva tanulmányai alatt hallgatótársait korrepetálta. Diplomájának megszerzése után Békéscsabán kezdte meg szolgálatát, majd Csíkszeredára kapott segéd-erdőmérnöki kinevezést. A II. világháborúban hadifogságba esett. Hazatérte után 1946. januárjától Debrecenben vezetett erdőhivatalt és szakmunkásképzőt. 1950. januártól az Erdészeti Kutatóintézet egyik alapítójaként kezdte el tudományos tevékenységét a csemetetermesztés és az erdészeti meteorológia területén. A 250 állomásból álló erdészeti csapadékmérő hálózat működését irányította, az általa gondozott adatokat átadta az OMI-nak. Munkássága kiterjedt az időjárás szélsőségei által okozott erdészeti károkra és a mikroklimatikus viszonyok csemetetermesztésre gyakorolt hatásaira is. 1961-ben szerzett egyetemi doktori fokozatot, 1965-ben lett kandidátus. Több akadémiai bizottság tagja volt. Széleskörű szakirodalmat hagyott maga után. Megkapta a MMT Steiner Lajos Emlékplakettjét (1980), és tiszteleti tagságát is (1984).
Forrás:
Simon Antal: Magyarországi meteorológusok életrajzi lexikonja.
Kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest, 2004.