DOBOSI ZOLTÁN
(Tab 1915. július 11.‒Budapest 2009. június 12.)

1939-ben szerzett matematika-fizika tanári oklevelet. 1939. április 1-én lépett be az OMFI-ba, mint díjtalan gyakornok. Szeptember 13-tól észlelői munkát vállalt lakás, fűtés, világítás, takarítás és fizetés biztosítása mellett, szabad idejében a Klimatológiai Osztályon Magyarország Éghajlati Atlaszának előkészítésében vett részt. Majd áthelyezték az Aerológiai Osztályra, ahol a rendszeres pilotozás és ballonszondázás mellett a felhőalap mérés metodikai elemzését végezte, amely témából később doktori disszertációját is írta. A háború vége felé a Prognózis Osztályon dolgozott. Budapest ostromát az Intézet pincéjében vészelte át. A Nemzetközi Ellenőrző Bizottság segítségével kezdték meg az intézet rendbehozatalát, majd a rendszeres megfigyelések újbóli megindítását. 1945 végén Réthly Antal igazgató megalakította a távprognosztikai részlegei, ahova Dobosi is beosztást nyert. 1946-ban jelentkezett Száva-Kováts József professzornál doktori dolgozatával (Fel-hőmagasságok évi járása Magyarországon, Pázmány Péter Tudományegyetem, Légkörtani Intézet, 1947) védésre, aki egyúttal felkérte a tanszék részére gyakorlatok vezetésére. Még ugyan-ezen évben a tanszék dolgozója lett, 1951-ben nevezték ki adjunktusnak. Kandidátusi oklevelét (Vizsgálatok a talajközeli légrétegek hőmérsékleti viszonyairól, 85 oldal).1956. szeptember 27-én kapta kézhez, disszertációja mikroklíma tematikával foglalkozott, ezért a mezőgazdasági tudományok kandidátusának nyilvánították. Az oktatás mellett kutatási témája maradt a mikroklíma, 1973. június 11 én nyerte el a földrajztudományok (meteorológia) doktori fokozatát (A sugárzási egyenleg területi eloszlása Magyarországon. ‒ Areal Distribution of the Energy-Balance in Hungary, 138 oldal). Előtte 1968‒69-ben másfél évet töltött Chilében, a santiagói egyetemen volt vendégprofesszor. Nem sokkal Chiléből történt hazatérése után kapott tanszékvezetői meg-bízatást, amit nyugdíjba vonulásáig töltött be. Kutatási témája a negyedkor éghajlata Magyarországon. Steiner Lajos emlékérmet kapott 1975-ben, 1984-től az MMT tiszteleti tagja. A környezetvédelmi miniszter 1998-ban Schenzl Guido Díjjal tüntette ki.

Forrás:
Irod.: Dunkel, Z., 1988: Ötven év egy tudomány vonzásában. Interjú Dobosi Zoltánnal. Légkör 33(4), 10‒17.; Dobosi Zoltán emlékülés. Légkör 54(4), 2‒10.

Vissza