AMBRÓZY PÁL
(Rimaszombat, 1933. június 14. – Budapest, 2013. június 26.)

Ambrózy Pál már gimnazista korában elkötelezte magát a meteorológia mellett, amikor a nyíregyházi megfigyelő állomáson észlelőként dolgozott. 1955-ben szerzett meteorológus diplomát az ELTE-n. 1955. szeptemberétől 1990-es nyugdíjba vonulásáig az Országos Meteorológiai Szolgálat alkalmazottja volt. Kezdetben egy dinamikus meteorológiával foglalkozó kutatócsoportban dolgozott. Közben részt vett a rádiószondázásban, a szinoptikus előrejelzésben és a balatoni viharjelzésben is.
1963-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett az ELTE-n, dolgozatának címe: „Vizsgálatok Bulejev barotróp geopotenciál előrejelzési módszerével kapcsolatban”. 1968-ban egy-egy fél évet töltött ENSZ ösztöndíjasként az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban a dinamikus meteorológia ottani fejlődésének tanulmányozásával. 1969-ben az OMSZ titkárságára került, ahol 1971 és 1974 között titkárságvezetőként tevékenykedett. Ez idő alatt műholdmeteorológiai témán is dolgozott.
1974-ben a Központi Meteorológiai Intézet igazgatójává nevezték ki. Itt jó szervezőkészségével, szerénységével, alapos munkájával már kezdettől fogva kivívta munkatársai tiszteletét, megbecsülését. Az adminisztratív teendők ellátása mellett különböző éghajlati kutatásokba kapcsolódott be és éveken át oktatott meteorológiát a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Bajai Vízügyi Főiskolán címzetes főiskolai tanárként. 1974-től 1982-ig tagja volt az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottságának. 1979-től 2010-ig elnöke volt a LÉGKÖR folyóirat szerkesztő bizottságának, ezzel a valaha ismert leghosszabb ideig tartó folyóirat-főszerkesztői pozíciót mondhatta magáénak.
A Magyar Meteorológiai Társaságnak 1952 óta volt tagja. Nyugdíjba vonulása után, 1991-ben a Magyar Meteorológiai Társaság elnökévé választották. Az elnöki pozíciót 2006-ig töltötte be. 2010-től az MMT tiszteleti tagja volt élete végéig.
A több mint fél évszázados szakmai munka számos ismeretterjesztő cikkben is megnyilvánult. Legjelentősebb munkái: Az időjárás előrejelzésének dinamikus alapjai c. kötet szerkesztése, egyes fejezeteinek elkészítése. Magyarország Nemzeti Atlaszának éghajlati fejezetét Béll Bélával közösen írták és szerkesztették. Társszerzője volt a Magyarország kistájainak katasztere c. kétkötetes műnek, amely 1991-ben Akadémiai Díjat kapott. Társszerzője volt az Évszakos bontású makroszinoptikus típusok kialakítása cluster-analízissel c. OMSZ kiadványnak. Az Időjárásban publikált jelentősebb cikkei: Lee-hullámok hosszának számítása és összehasonlítása a műholdak felhőképeiről vett hullámhosszal; A meteorológiai kutatás és szolgálat társadalmi jelentősége; A csapadékeloszlás időbeli átrendeződése Magyarországon; A budai meteorológiai megfigyelések története. Társszerzője volt a Fejezetek a magyar meteorológia történetéből c. kétkötetes műnek.
Munkájáért kapott elismerések:
• Munkaérdemrend Ezüst fokozat (1974)
• Steiner Lajos Emlékérem. (MMT) (1975)
• Schenzl Guidó Díj (2000)
• Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2008)
Mindenki jóindulatáról, szerénységéről, segítőkészségéről ismerte. Nagy tudással bírt és az emberek iránti feltétlen tisztelettel.

 

Vissza