Bodolainé Jakus Emma
(Nógrádverőce, 1927. október 29. – Budapest, 2012. június 9.)

Bodolainé Jakus Emma 1955-ben végezte el az ELTE meteorológus szakát. Férjével Bodolai Istvánnal együtt első munkahelyén, az OMI pestszentlőrinci obszervatóriumában szinoptikus meteorológiai kutatásokba kezdtek. Fő törekvésük az elméleti alapokon nyugvó, objektív előrejelzési módszerek kidolgozása volt. A 60-as évek elején Bodolai István vezetésével az OMI-ban megalakult az Időjárási Kutató Osztály. Bodolainé Jakus Emma ebbe a szervezeti egységbe került, ahol a mezometeorológiával egy életre elkötelezte magát, azon belül is különösen a csapadék tevékenység vizsgálatára helyezte a hangsúlyt. Munkatársaival együtt az első nagyszabású vizsgálatai a hazánkon átvonuló instabilitási vonalakra irányultak. Ők honosították meg, a ma már általánosan használt szlovéniai instabilitási vonal fogalmát, amely a heves balatoni viharok jelentős részét kiváltja.
A csapadék vizsgálata révén került közelebbi kapcsolatba a Vízügyi Kutató Intézettel. A szakmai együttműködés kimagasló teljesítménye volt a történelmi árvizek meteorológiai feltételeinek meghatározása. E jelentőségteljes munka eredményei a vízügyi szaklapokban is megjelentek. A nagy csapadékok tanulmányozása vezetett az ún. találkozási modell kifejlesztésére. Úttörő jellegűnek mondható az a kutatása, amely az Alpokban felhalmozódott hómennyiség és a tavaszi dunai árhullámok közötti kapcsolat megállapítására irányult. Ebben a munkában már a műholdak felvételeit is felhasználta. A KEI létrejöttével a Csapadékszinoptikai Osztály vezetése mellett folytatta kutatói tevékenységét. Igen korán, 1979-ben elvesztette mindössze 56 éves férjét. Férjének kéziratban lévő munkáit publikálásra előkészítette és kiadatta. Ekkoriban tette közzé Browning a műholdfelvételek alapján felismert szállítószalagokra vonatkozó konceptuális modelljét. A másik jelentős, szintén az Ő személyéhez köthető eredmény a Maddox által műholdképeken felfedezett mezoméretű konvektív komplexumoknak a hazai köztudatba való bevezetése.
Nyugállományba vonulása nem jelentette szakmai munkásságának végét. Még 80. évéhez közel újabb dolgozatokkal lepte meg szakterületének művelőit. Ezek közül hármat kell mindenképpen megemlítenünk: az első a „Magyar szinoptikus meteorológiai kutatások 1955-1995” c. munkája, amiért 1997-ben Szakirodalmi Nívódíjat kapott. A másik két jelentős kiadványa a „Mezoléptékű konvektív komplexumokról” Tänczer Tiborral írt közös tanulmánya 2003-ból, illetve „A szinoptikus diagnózis eszközeiről” 2008-ban összeállított munkája.
Tudásából igyekezett minél többet átadni másoknak. Rendszeresen tartott továbbképzéseket, még nyugdíjas korában is. Két évtizeden keresztül mezometeorológiát oktatott az ELTE-n, és ehhez hasonló című jegyzetet állított össze. Kiemelkedő szakmai tevékenységéért az MMT Steiner Lajos éremmel, az OMSZ Schenzl Guidó díjjal ismerte el. 1977-ben a vízgazdálkodás kiváló dolgozója, 1981-ben a munkaérdemrend ezüst fokozatának a tulajdonosa lett.

 

Vissza