Böjti Béla
(Nagykanizsa, 1933. április 20. – Siófok, 2015. július 24.)

1955-ben kapta meg diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, diplomamunkáját „Az orográfia hatása a csapadékra” címmel írta. Ifjú diplomásként először az Országos Meteorológiai Intézetbe (OMI) járt szakmai gyakorlatra. Egyetemi kapcsolatok révén ismerte meg leendő feleségét, azt az albán nemzetiségű hölgyet, akivel 1955-ben kötött házasságot. 1956. március 5-én Albániába utaztak, ahol az ottani Elnöki Tanács kezdeményezésére a tiranai Hidrometeorológiai Szolgálatnál kezdett dolgozni, technikai tudományos besorolásban. Állomások telepítése, csapadékadatok értékelése, valamint szaktanácsadás volt a feladata repülőterek építéséhez, lecsapolási munkálatokhoz.
1958-ban tért vissza Tiranából és előbb Pestlőrincen az Aerológiai Obszervatórium Sugárzási Osztályán a Nemzetközi Geofizikai Év adatainak feldolgozásával foglalkozott, majd az akkori elnök, Dési Frigyes 1959. január elsején Siófokra az 1956-ban épült Balatonkutató és Viharjelző Obszervatóriumba helyezte. 1958 és 62 között Siófok volt a Balaton-kutatás bázisa, dr. Kakas József irányításával, ahonnan a Budapest-Siófok közötti nyári repülések meteorológiai kiszolgálása is folyt. 1964-ben az OMI elnöke kinevezte Böjti Bélát az obszervatórium vezetőjévé. Ezzel a döntéssel élete összefonódott a siófoki obszervatóriuméval: 28 évig vezette a létesítményt. 1990-ig, nyugdíjazásáig itt dolgozott. 1971-ben „A viharos balatoni időjárási helyzeteket kiváltó anticiklon orr-helyzetek jellemszámai, módszer a viharállapot kategorikus előrejelzéséhez” címmel írta doktori dolgozatát. Munkásságával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a viharjelzés és a tó melletti kutató tevékenység műszaki, távközlési, informatikai fejlesztési eredményei lépést tarthassanak az országos és nemzetközi szinten is teret hódító rohamos technikai fejlődésnek.
1970-ben Dési Frigyestől Centenáriumi emlékérmet vett át, 1976-ban az OMSZ kiváló dolgozója címet is elnyerte. 1988-ban az osztrák GERHARD SCHINZE díjban részesült. 1990-ben a Magyar Meteorológiai Társaság Steiner Lajos emlékérmét kapta meg. 1997-ben a Somogy Polgáraiért díjat vehette át „magas színvonalú szakmai munkájáért”, 2000-ben pedig az Országos Meteorológiai Szolgálat javaslatára a Pro Meteorologia miniszteri kitüntetést.

 

Vissza