TAR KÁROLY
(Kunhegyes, 1947. október 27.)

Debrecen a Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) matematika-fizika szakán 1971-ben szerzett diplomát. Az ELTE-n 1978-ban szerezte meg a meteorológus oklevelet.
A Debreceni Egyetem (jogelődje: KLTE) Meteorológiai Tanszékének munkatársa lett. A szélirány, szélsebesség és a potenciális szélenergia statisztikai tulajdonságairól védte meg kandidátusi értekezését „Magyarország szélklímájának komplex statisztikai elemzése” címmel (1986). 1997-ben szerzett habilitációt az ELTE TTK-n.
A KLTE-n 1978-ban adjunktusnak, majd 1989-ben docensnek nevezték ki. 1991. március 1-én tanszékvezető lett.
Debrecenben az egyetem és a Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) számára számos igen értékes rendezvényt kezdeményezett. Több szakmai kitüntetés tulajdonosa. 1986-ban a Róna Zsigmond díj kitüntetésben részesült, 1996-ban Steiner Lajos emlékéremmel tüntették ki, 1993-ban Szakirodalmi Nívódíjas lett, 1999-ben a környezetvédelmi minisztertől Pro Meteorologia emlékplakettet, 2016-ban az agrárminisztertől Schenzl Guidó Díj kitüntetést kapott.
2010 és 2014 között az MMT társelnöke volt.

Vissza