KOVÁCS ATTILA
(Gyula, 1988. szeptember 27.)

2010-ben az ELTE TTK Földtudomány alapképzésén, majd 2012-ben a Meteorológus mesterképzésén diplomázott, mely révén földtudományi kutató, illetve okleveles meteorológus végzettséget szerzett. Szakdolgozatának címe „Turisztikai klimatológiai vizsgálatok Békéscsaba-Gyula térségében”, míg diplomamunkáját „A humán komfort városklimatológiai vizsgálata Budapestre mért és modellezett éghajlati adatok felhasználásával” címmel írta. Egyetemi kutatása során Kari TDK és OFKD konferencián vett részt, az előbbi esetében II. helyezést ért el.
2012 és 2015 között az SZTE TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének PhD-hallgatója, 2015 és 2017 között tudományos segédmunkatársa volt. 2017-től adjunktusként dolgozik a tanszéken. Az SZTE Földtudományok Doktori Iskola képzésének eredményeként 2017-ben PhD fokozatot szerzett, doktori értekezésének címe: „A turisztikai klímapotenciál értékelése eredeti, valamint továbbfejlesztett és a magyar lakossághoz adaptált eszközökkel”.
Oktatási tevékenysége meteorológiai, klimatológiai és csillagászati témakörű tárgyakra terjed ki, melyek keretében több hallgató témavezetője vagy konzulense volt. Kutatási témája főként a turisztikai klimatológia területére terjed ki, a turisztikai klímát értékelő eszközöket adaptálja, a turizmus klímaváltozásnak való kitettségét és sérülékenységét elemzi. Ezen felül városi mikro- és lokális környezetek humán-bioklimatológiai (termikus komfort) és városklimatológiai viszonyait vizsgálja.
Számos kutatási projektben vett részt társ kutatóként. 2020-ban elnyerte az Új Nemzeti Kiválóság Program Posztdoktori Kutatói Ösztöndíját. Jelenleg egy OTKA Posztdoktori Kiválósági projekt vezető kutatójaként dolgozik. Kutatási eredményeit több nemzetközi és hazai folyóiratban publikálta. Tudományos eredményeinek elérhetősége: https://m2.mtmt.hu/api/author/10032612.
Egyetemi közéleti munkája során tagja volt az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet Beiskolázási és Közkapcsolati Bizottságának, jelenleg a Minőségbiztosítási és Teljesítményértékelő Bizottság tagjaként látja el feladatát. 2018–2019-ben az SZTE TTIK Kutatóiskolája támogatás kari témavezetője volt.
2011-től tagja a Magyar Meteorológiai Társaságnak (MMT), a Nemzetközi Városklíma Társaságnak (International Association for Urban Climate), 2015-től a szegedi Városklíma Kutatócsoportnak, 2020-tól az MTA Szegedi Területi Bizottság Földtudományi Munkabizottságának, valamint 2020-tól köztestületi tagja az MTA Földtudományok Osztálya Meteorológiai Tudományos Bizottságának. 2018 és 2022 között az MMT Éghajlati Szakosztályának titkára volt, míg 2022-tól az MMT Szegedi Területi Csoportjának elnöke. Szerkesztőbizottsági tagja az Acta Climatologica et Chorologica folyóiratnak.
2012-ben elnyerte az ELTE TTK elismerését kimagasló tudományos diákköri tevékenységért. 2015-ben SZTE Talent Ösztöndíjban részesült és az SZTE Tehetségpont Kiválósági Lista tagja lett. 2023-ban elnyerte az MMT Róna Zsigmond Alapítvány díját.

Vissza