HIDY DÓRA
(Budapest, 1983.09.06.)

Hidy Dóra 2004-ben kezdte el alkalmazni a Biome-BGC (v4.1.1) modellt a hegyhátsáli fűállomány szénforgalmának vizsgálatára. Munkájával OTDK 1. helyezést ért el 2006-ban. Ugyanebben az évben végzett meteorológusként az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2006 és 2009 között doktoranduszként folytatta a munkáját a volt Szent István Egyetemen (most MATE), ahol a munkája a Biome-BGC modell továbbfejlesztése, a hazai viszonyokra való adaptálása volt. Doktori disszertációját az 2010-ben védte meg, melynek címe Agroökológiai rendszerek szén- és vízháztartásának modellezése.
2011-ben megjelent a Springer Kiadó gondozásában, Haszpra László szerkesztésével az Atmospheric Greenhouse Gases: The Hungarian Perspective című könyv, melyben többek között országos szinten számoltak szénmérleget a Biome-BGC továbbfejlesztett változata segítségével. 2012 és 2016 között Hidy Dóra az MTA Növényökológiai Kutatócsoportjának kötelékében folytatta tovább modellfejlesztő munkáját. Ennek keretében részt vettek több nemzetközi pályázatban. Az Európai Unió Animal Change programjában a bugaci legelő üvegházgáz-mérlegének számítása és modellezése volt a feladata. Az EU 7-es BioVel projekt keretében olyan interaktív webes alkalmazással kiegészített modellkörnyezet létrehozásában vett részt, amely a kutatói közösség számára fontos és hasznos eszköz a környezeti változások vizsgálatában. A MACSUR projekt keretében részt vett egy modellek működését összehasonlító projektben, ahol a továbbfejlesztett Biome-BGC modell jól szerepelt.
2013-ban Hidy Dóra elnyert egy MTA Posztdoktori Pályázatot, melynek kitűzött célja a Biome-BGC továbbfejlesztése, kalibrációja, egyéb ökológiai modellekkel való összevetése volt. A Posztdoktori Pályázat eredményeképpen 2014-ben megszületett a már újnak tekinthető modellverzió, a Biome-BGCMuSo, mely a szén-dioxid forgalom mellett a másik két legfontosabb üvegházgáz (a nitrogén-dioxid és a metán) forgalmának modellezése, a talajban lejátszó lebomlási folyamatok pontosabb leírása, illetve a különböző művelési módok hatásának vizsgálatai is megvalósíthatók. Így az ökológiai rendszerek éghajlat-módosító visszacsatolási mechanizmusai, illetve ezen keresztül az ember földhasználati hatása is sok szempontra kiterjedően modellezhetővé vált.
2016-tól részt vett az Interdiszciplináris Kutatóműhely a Fenntartható Mezőgazdaságért című GINOP pályázatban, melynek célja a mezőgazdasági termelékenység változó környezeti és gazdasági feltételek mellett is fenntartható növelését célzó stratégiák kidolgozása, valamint a mezőgazdasági eredetű környezetés klímakárosító rizikófaktorok csökkentését célzó stratégiák kidolgozása volt. A cél elérése érdekében egy Integrált Modellrendszert hoztak létre, melynek központi eleme a Biome-BGCMuSo.
Hidy Dóra munkásságának köszönhetően az agroökoszisztéma kutatásával és fenntartásával foglalkozó szakemberek kezébe olyan eszköz került, mellyel hatékonyabban végezhetik a munkájukat.

Vissza