SZÉPSZÓ GABRIELLA
(1979 – )
2003-ban az ELTE-n meteorológus szakon végzett, diplomamunkájának címe: “A 80-as és 90-es évek árhullámainak szinoptikus-klimatológiai értékekése”. 2014-ben summa cum laude védte meg PhD dolgozatát, melynek címe: „A REMO regionális éghajlati modellen alapuló klímadinamikai vizsgálatok a Kárpát-medence éghajlatának jellemzésére”.
2003 óta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A hazai regionális klímamodellezésben közel 20 éve vezető szerepet tölt be. Háromhónapos tanulmányútja a hamburgi Max Planck Intézetnél, illetve a REMO regionális klímamodell adaptálása a hazai regionális klímamodellezés úttörő tevékenysége volt.
2011 és 2017 között az OMSZ Klímamodellező Csoport szakmai tevékenységének koordinálását kiemelkedő színvonalon végezte. 2019-tól az OMSZ Modellezési Osztály vezetője.
Kiemelten fontosnak tartja a sokirányú és sokrétű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítását és megerősítését, beleértve a témavezetés révén a fiatalok bekapcsolást, valamint a szakmai partnerekkel való kölcsönösen előnyös együttműködési formákat is.
Messzemenően fontosnak tartja a közérthető és magas színvonalú tudományos ismeretterjesztés révén az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó szakmai eredmények lehető legszélesebb körhöz való eljuttatását, emellett – közel 20 éve – az ELTE meteorológus képzésben a numerikus előrejelzés II. éves MSc-s tárgy oktatója.
Több ciklus óta az Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) Légkördinamikai Szakosztályának (LDSZ) az elnöke. Az LDSZ az MMT egyik legaktívabb, leghatékonyabb, s legmagasabb szakmai színvonalat nyújtó szakosztálya, az előadások mindig sok szakmai érdeklődőt vonzanak.
Kitüntetései:
2019 A Magyar Meteorológiai Társaság Szakirodalmi Nívódíja
2017 Dévényi Dezső Numerikus Prognosztikai Emlékérem
A Földművelésügyi Minisztérium Pro Meteorologia emlékplakettje
2015 A Magyar Meteorológiai Társaság Steiner Lajos emlékérme
Magyarország Szolgálatában a Biztonságért emlékérem, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elismerése a Polgári Védelem Napja alkalmából
2014 A Magyar Meteorológiai Társaság Róna Zsigmond Díja
2012 III. díj a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Doktoranduszok Országos Szövetségének cikkpályázatán
2010 WMO Young Researcher Publication Award
Szádeczky-Kardoss Elemér publikációs díj
EMS Young Scientist Travel Award
2008 Fiatal Éghajlatkutatók Fóruma című szakmai pályázat díja
EMS Young Scientist Travel Award
2007 Prima Primissima Junior díj Tudomány kategóriában