NAGY SÁNDOR
(Erdőtelek, 1946. szeptember 29.)

A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, matematika-fizika szakon, 1969-ben szerzett diplomát. 1969. május 1-én, a Magyar Néphadsereg ösztöndíjasa lett. 1969. augusztus 1. és 1970. június 30. között az Országos Légvédelmi Parancsnokságon Csaplak Andor vezetésével szervezett szinoptikus tanfolyamot végezte el. Ezután már tényleges állományú
tisztként 1973-ig a Pápai katonai repülőtéren teljesített szakmai, szinoptikus szolgálatot.
1973‒74-ben a Zrínyi Miklós Akadémia Számítástechnikai Intézetében programtervezői tanfolyamot végzett. A Magyar Néphadsereg Rendszerszervezési és Vezetésautomatizálási Intézeténél fogadott el beosztásokat, ahol 1980-tól már, mint osztályvezető helyettes dolgozott. De nem távolodott el eredeti hivatásától, figyelemmel kísérte a katonameteorológiai terület fejlődését is. Így amikor 1982-ben megkereste Őt a Magyar Honvédség akkori meteorológiai szolgálatfőnöke, Csaplak Andor ezredes úr, azonnal igent mondott a Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnöksége főmeteorológusi beosztásának ellátására vonatkozó felkérésnek. E beosztásában 10 évet szolgált. Ez idő alatt a Csoportfőnökség több átszervezésen esett át, de állhatatos tevékenységének köszönhetően a meteorológiai szolgálatfőnökség, mint a katona-meteorológiai terület felső szintű szakirányító szerve fennmaradhatott.
Kemény munkájának, szakmai ambícióinak köszönhetően 1992-ben – Csaplak ezredes nyugállományba vonulása után – elöljárói javaslatára őt nevezték ki a Magyar Honvédség meteorológiai szolgálatfőnökévé. 1 évvel később – érdemei elismerése mellett – a honvédelmi miniszter ezredessé léptette elő.
Már főmeteorológusként is, de az MH meteorológiai szolgálatfőnöki beosztásában még inkább, legfontosabb feladatának tekintette a meteorológus szakma Honvédségen belüli elismertetését, majd az átalakuló, csökkenő méretű Honvédségen belül egy új szervezeti egység létrehozását, a szolgáltatások bővítését, a kapcsolati rendszer ki-alakítását és nem utolsó sorban a szakterület műszaki-technikai hátterének fejlesztését.
Jelentős lépés volt, amikor javaslatára 1991-ben létrejött a Katonai Meteorológiai Központ, mely önálló, vezető szakmai szervezetként nem csak a repülésmeteorológiai, hanem az összhaderőnemi meteorológiai támogatás kifejlesztésében volt érdekelt.
A szakmai fejlődés érdekében neki köszönhetően fokozatos kapcsolatépítés indult meg az Országos Meteorológiai Szolgálattal. Ebben döntő fontosságú volt az 1991-től 1998-ig terjedő időszak, amikor a Katonai Meteorológiai Központ közös elhelyezésbe került az OMSZ előrejelző osztályával, és a polgári szolgálat fejlesztési elemei megjelentek a katonai szolgálatnál is. Ettől kezdve folyamatos és egyre bővülő szakmai, technikai és gazdasági együttműködés alakult ki a két szervezett között.
Nagy ezredes úr az integrációban látta a felső szintű szakterületi irányítási feladatok és a hatékony hadműveleti és harcászati szintű feladatvégrehajtás biztosításának zálogát. Erőfeszítései sikerrel jártak, amikor az MH meteorológiai szolgálatfőnöki pozíció és a Katona Meteorológiai Központ bázisán 1997-ben közvetlen vezérkarfőnök helyettesi alárendeltségben megalakulhatott a Magyar Honvédség Meteorológiai Hivatala, melynek főigazgatójává nevezték ki.
Amikor tevékenységének köszönhetően a katonai meteorológia önálló, korszerű számítástechnikai hátterű elhelyezést kapott a budapesti Lehel úti objektumban, természetes volt, hogy az OMSZ és a Központ között nagy sebességű adatátviteli csatorna létesült. De az Ő gondolata volt az is, hogy a katonai repülőtereken megvalósuló automata rendszerek illeszthetők legyenek az OMSZ földfelszíni megfigyelő rendszerébe is.
Az ELTE Meteorológia Tanszékén sokat fáradozott a meteorológus utánpótlás képzése érdekében. Tevékenységét az egyetem 2004-ben a „Természettudományi Kar Emlékérem” adományozásával ismerte el.
A legrangosabb elismerést 2002-ben kapta, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, melyet Mádl Ferenc Köz-társasági Elnök úr adományozott számára.
Munkáját egészen – 2003. szeptember 29-i – szolgálati nyugállományba vonulásáig a szakterület fejlesztése, irányítása töltötte ki.
Hosszabb időn át a Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) választmányának tagja volt, 2003-ban MMT Steiner Lajos emlékérmet kapott. 2006-ban a környezetvédelmi miniszter Schenzl Guidó Díj átadásával ismerte el sok évtizedes szakmai munkásságát.

Vissza